Március 15.- „A költő visszatér"
Község szintű rendezvénnyel emlékezett Babarc 1848 március 15.-ére.
Az óvodások. az iskolások az ifjúsági klub tagjai, a Magyar-Német Baráti Kör Tánccsoportjai, az Ifjúsági Zenekar és az Énekkar közös műsorral készült nemzeti ünnepünkre. A szereplők és a közönség számára is a „Márciusi Ifjak" legfontosabb üzenete talán ez lehetett: az összefogás ereje hatalmas dolgokat eredményezhet. Ezt érezhették 1848-49-ben és ezt érezzük mi is, akik számára fontos , hogy ahol élünk ott összetartás és egyetértés legyen.
A teljes galéria megtekintéséhez kérjük, klikkeljen ide!
cd
Nőnapi Zenés est
A Babarci Énekkar március 7-én Nőnapi Zenés Estet szervezett. A Művelődési Ház erre az estére ünnepi díszbe öltözött. Az est mottója:
„A zene kifejezi mindazt, ami szavakkal elmondhatatlan,
mégsem maradhat kimondhatatlanul!"
Az est első felében operett és musikal részleteketet hallhattunk fiatalok, a Szederkényi Inter Melody és a Babarci Kórus előadásában. Majd a Platin Kapelle zenéjére táncolhattak a vendégek. Az est egy fergeteges Retro Partyval ért véget, melyhez Dj Totti keverte a zenét.
A jó hangulatot Suta és Zoli a koktéljai tették még különlegesebbé.
A teljes galéria megtekintéséhez kéjük, klikeljen ide!
cd
Magyarországi Német Országos Gála
Magyarországi Németek Országos Önkormányzata 2009. január 10.-én, a Magyarországi Német Önkormányzatok napján tartotta a hagyományos gála műsorát. A rendezvény idén 13. alkalommal került megrendezésre. A vendégeket Heinek Ottó, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke köszöntötte. Az ünnepi beszédet Dr. Christoph Bergner, a Német Szövetségi Belügyminisztérium kisebbségi ügyekért felelős szakállamtitkára mondta. A gálán került sor a Koch Valéria díj, illetve a magyarországi németek legmagasabb kitűntetésének az "Ehrennadel in Gold"-nak (Arany dísztű) átadására. A kitüntetést Krix György, Georg Richter, valamint a babarci származású Wild Katalin dr. a Pécsi Tudományegyetem Német Nyelvi Tanszékének vezetője kapta meg.
A gálaműsorban többek között fellépett a Babarci Dorfmusikanten valamint a Koch Valéria Gimnázium diákjai: Tóth Vivien és Tutti Péter is.
cd
Svábbál 2009
2009. január 3.-án rendezte meg a Magyar - Német Baráti Kör a hagyományos Babarci Svábbált, mely évtizedek óta az első vigasság a környéken. A műsorban a Magyar - Német Baráti Kör gyermek, ifjúsági és felnőtt Tánccsoportja valamint a Babarci Ifjúsági zenekar lépett fel. A bálozóknak a talpalávalót a Dorfmusikanten és a Véméndi Szextett zenekar szolgáltatta. A bálterem megtelt a környező településekről érkező és a babarci vendégekkel. A 2009-es év remek hangulattal kezdődött el Babarcon,s bízunk abban, hogy így is folytatódik majd ez az esztendő. A tombola bevételét a Magyar- Német Baráti Kör gyermek és ifjúsági csoportjainak támogatására fordítjuk.
cd